A pécsi zsinagóga

A pécsi zsinagógaPécs egyetlen épülete, amely az izraelita vallásnak ad otthont. A zsinagóga 1868-69 között épült romantikus stílusban, Kauser Lipót, Feszl Frigyes és Gerster Károly tervei szerint. A zsidóság a török időket követően nehezen vetette meg a lábát a városban, ezt nem könnyítette az a rendelet sem, amely azt foglalta magába, hogy a városba katolikus embereken kívül nem telepedhet le más vallású személy. Ennek ellenére a lakosság zsidó aránya növekedett, az 1800-as években temetőjük volt már, imaházat és zsinagógát építettek. Ebben az időszakban a pécsi hitközösség egy nagyobb zsinagóga építésébe kezdett úgy, mint bármelyik további hitközösség az országban. A második világháború és a holokauszt borzalmas pusztítást hagyott maga után nem csak Pécs viszonylatba, a világon és Magyarországon is. A magyar zsidó lakosság megközelítőleg 650 ezer főt számlált, ebből 450 ezer fő vesztette életét az auschwitzi gázkamrákban, vagy más munkatáborokba. Pécsen a 3000 lélekszámú közösség 90%-a veszett oda. Ezután a zsinagógát nem tudták fenntartani, az épület lepusztult, a 20. században különféle pályázatok által és önkormányzati segítségből a nagyon szükséges tatarozási munkálatokat elvégezték. A tényleges külső és belső felújításra 2003-ban nyert pályázat adott lehetőséget. Munkalehetőséget Pécsett az alkalmi munkák pécs oldalon talál.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.